Gyilkosság
Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg
A nő útközben belehalt a sérüléseibe, ezért egyszerűen kitették a kocsiból a holttestet.
2024.05.04 08:55MTIRabszolgaként dolgoztatták és halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét április 28-án találták meg járókelők Aszódon, az ügyben négy ember ellen indult eljárás - jelentette be a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság életvédelmi alosztályának vezetője pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
Pusztay Roland rendőr százados a nyomozás eredményéről beszámolva elmondta, hogy a piliscsévi nőt a fogvatartói a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Pátroháról akarták visszaszállítani Piliscsévre, ám a nő útközben belehalt a sérüléseibe, ezért Aszódon egyszerűen kitették a kocsiból a holttestet.
A rendőrség egy 57 éves férfit és 54 éves feleségét kényszermunkával megvalósított emberkereskedelemmel és halált okozó testi sértéssel gyanúsít - közölte az alosztályvezető.
A százados elmondása szerint április 28-án este érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy egy női holttestet találtak járókelők Aszódon, egy társasház mellett.
A nyomozás során megállapították, hogy a holttest egy 34 éves piliscsévi lakosé. Azt is megállapították, hogy a nő nem a helyszínen hunyt el, hanem valaki odavitte, valószínűleg egy autóból tették ki. A boncolás során az is kiderül, hogy a nőt súlyosan bántalmazták, a veséjén és a koponyáján sérülések találhatóak és több hámsérülése is volt.
A nyomok a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Pátrohára vezettek, ahol május 1-jén négy embert állítottak elő.
Megállapították, hogy a nőt 2023 nyarán vitték el Pátrohára, ahol a férfi és családja rabszolgaként dolgoztatta, ennek során pedig több alkalommal súlyosan bántalmazták. A nő április 28-án, az újabb bántalmazások miatt rosszul lett, ezért döntöttek úgy fogvatartói, hogy visszaviszik Piliscsévre, ám útközben meghalt.
Az eljárás során a férfit és feleségét, aki nem tettek vallomást, őrizetbe vették. Fiúkat és annak párját halált okozó segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsították meg. Mindketten beismerő vallomást tettek, szabadlábon védekeznek - közölte a rendőr százados.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
- 9:21 Vívó-vk - Siklósi Gergely aranyérmes Saint-Maurban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06